A pénz evengéliuma. És a régi imáink már nem is jók? (magyarul)
Szeretettel köszöntelek benneteket!
Miért is készítettem a Nyugalom, Védelem, Jólét a Bibliában sorozatot?
Azért, mert sajnos olyan videókat és bejegyzéseket tettek közzé a neten, amikben a szerencsejátékokat belekeverik a Bibliába. Összemossák a pénzszerzés imádatát Isten beszédével. Ez súlyos bűn. Bibliai idézetekkel kötik össze a Sátán bűnre buzdító mondatait. Az emberek pedig boldogan követik, hiszen ki az az ostoba ember, aki ne szeretne gyorsan és munka nélkül meggazdagodni.
Ebben a sorozatban, amiből még egy rész lesz, azt kívántam bemutatni, hogy Isten nem akarja, hogy az emberek szegénységben, nélkülözve éljenek. Nagyon sok fejezetben megtalálható Isten szeretett gondoskodása. Ezt egyszerű módon el lehet érni, be kell fogadnunk az életünkbe, hinni kell benne, hogy Ő ilyenkor gondoskodik rólunk és az életünk rendeződik. Ne dőljetek be az olyan mutatványoknak, ahol pénztárcákat felmutatva, isten és Jézus nevére hivatkozva azt mondják, hogy ez pénztárca teljen meg pénzzel. Nagy árat fizetnek érte azok, akik ezt megteszik. A legnagyobb árat, az örök életet dobják el maguktól. Vigyázzatok, mert a Sátán, mindig lesben áll, hogy lecsaphasson rátok.
És most néhány szó arról, hogy mi fog történni a régebbi imákkal azután, hogy a neveket megváltoztatjuk. Azoknál az embereknél, akiknek töretlen az Istenbe, Jézusba vetet hitük, természetesen jó hatással lesz az életükre. Én is így fordultam feléjük és működött. Isten és Jézus nem fordul el ilyen estben az emberektől, hiszen tudják, hogy Őket keresik. De, ha még hatékonyabban lehet kommunikálni velük, akkor váltani tanácsos, hiszen, ha tudjuk az eredeti neveiket, sokkal hatásosabbak az imáink.
Amikor Istenhez vagy Jézushoz imádkozunk, akkor nem árt tudnunk az eredeti héber neveiket, hiszen a tanítványok is és az átlagos emberek is héberül beszéltek egymással, valamint a héber neveket mondták ki, amiknek ráadásul, nagyon nagy erejük van. Tehát Istent és Jézust. Persze Isten nevét csak imák és a Biblia összefüggésében mondák ki, mert az egyetlen igaz Istennek tartották, és annyira tisztelték, hogy a hétköznapi beszédben több más jelzőt is használtak és használnak ma is. A Jahve (Isten) és Jesua (Jézus) nevek hatalmas erővel bírnak. Én magam is keresztény létemre, a Jahve és Jesua neveket használom legtöbbször, de ha a mondat megkívánja akkor a többit is. Azt javaslom, hogy Ti is használjátok bátran a héber neveket.
Azt tudomásul kell venni, hogy a legfontosabb dolog a hit. Ha te hiszel, bármi megtörténhet.
Isten és Jézus áldását kérem rátok! Úgy van!
Minden dicsőség Istené! Úgy van!
Szerző: Hegedűs György
https://evangyeliom.blogspot.com/2026/04/megteresi-ima-jezushoz-magyarul.html
https://evangyeliom.blogspot.com/2026/04/a-keresztelkedesrol-mate-2819-es.html
https://evangyeliom.blogspot.com/2026/03/elerhetosegek-listaja.html
https://evangyeliom.blogspot.com/2025/11/heber-nevek-listaja.html

Megjegyzések
Megjegyzés küldése