A keresztények elfelejtettek helyesen imádkozni? Rövid elemzés

Szeretettel köszöntelek Benneteket !

Mindjárt kezdjük az alapoktól. A Biblia, a világ legnagyobb példányszámban eladott könyve. Ez így rendben is van. Csak sajnos  az is igaz, hogy a világon a legkevésbé olvasott könyv. Na ez már baj. A nagy példányszám annak is köszönhető, hogy a szálláshelyek többségében van a fiókban Biblia. Sajnos ott sem nagyon olvassák. 

A másik probléma, ha el is olvassák az emberek, úgy olvassák, mintha egy újságcikket olvasnának. Gyorsan elolvassák és úgy gondolják, hogy ezzel le van tudva a keresztények számára kötelező aznapi fejezet. További probléma, hogy a magukat kereszténynek állító emberek többsége elsődlegesen azokat a részeket olvassa, amelyek tetszenek nekik. Felületesség, kapkodás és kívánság lista.

Ezekből a hibákból, hiányosságokból következik az is, hogy az imákat is gépiesen mondják el. Gyakorlatilag Lélek nélkül, felületesen, kapkodva, hogy minél hamarabb letudják a kötelezőt. Csak hogy a gépiesen elmondott imák jelentősége, hatása egyenlő a nullával. Elmennek templomokba, egy jót imádkoznak, majd amikor kijönnek, nem történik változás az életükben. Ez azért van mert megszokásból imádkoznak, nem pedig a Szentlélek által. Rutinból, Lélek nélkül. 

Amikor imádkoztok, kellő meghittséggel tegyétek, hogy Jahve meghallgasson benneteket. Pál a Korinthusbeliekhez írt I. levél 6:19.-ben a következőket mondja: "Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?" 

Tehát vonulj félre egy nyugodt helyre és kellő tisztelet mellett, ott mond el az imádat, a te belső templomodban, kapkodás nélkül, áhítattal. 

Jézus ezt mondja a Máté Evangyélioma 6:6.-ban: "Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván."

Ez annyit jelent, hogy Szentlélek hatása alatt, az Ő jelenlétében imádkozzál, hittel és szeretettel Istenhez vagy Jézushoz. És akkor minden megtörténhet.

Hangsúlyoznom kell, hogy kellő tisztelet és alázat nélkül, hatástalanok lesznek az imáitok. Az emberek csodálkoznak, hogy semmi nem változik meg az életükben, pedig olvassák a Bibliát és minden nap imádkoznak. De hogyan? Kapkodva és felületesen. És még meg kell említenem, hogy ha legalább ketten egy időben és egy akarattal imádkoztok valamilyen cél érdekében, azt megkapjátok, az megtörténik.

Ezt mondja erről Jézus a Máté Evangyélioma 18:19-20. - ban:

"Ismét, mondom néktek, hogy ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, a mit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám.

 Mert a hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük."  

Arra buzdítalak benneteket, hogy fogadjátok meg és cselekedjétek meg Jézus kijelentését. Ne csak egyénileg, magatokban imádkozzatok, hanem keressetek hozzátok hasonlóan gondolkodó és cselekvő keresztényeket az imáitokhoz. Sokkal hatékonyabb lesz.

Ne legyetek képmutatóak és szánjatok kellő időt és alázatot az imáitokra és a Biblia olvasására.

A nyugalom, védelem, jólét sorozat célja is az volt, hogy a napi rutint felváltsa egy áhítatos heti ismétléseken nyugvó gyakorlat, ami jobbá teszi minden szinten az életeteket.

Szánjatok időt alaphelyzetben a Biblia nyugodt, meghitt olvasására, és az imák elmondására egyénileg és csoportosan egyaránt.

Isten, Jézus és a Szentlélek nem fognak elfeledkezni rólatok. Mert amit hitben kértek, azt meg is kapjátok.

Isten, Jézus és a Szentlélek áldjon meg Benneteket! Úgy legyen!

Minden dicsőség Istené! Úgy van!


Szerző: Hegedűs György


https://evangyeliom.blogspot.com/2026/04/megteresi-ima-jezushoz-magyarul.html 

https://evangyeliom.blogspot.com/2026/04/a-keresztelkedesrol-mate-2819-es.html 

https://evangyeliom.blogspot.com/2026/03/elerhetosegek-listaja.html

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Megtérési Tefila (ima) Jesuához

Héber nevek listája

A keresztelkedésről : Máté 28:19 és Apostolok Cselekedetei 2:38. Rövid elemzés. 2.rész.(névcserével)